HTML

A Mindennapok Diszkrét Bája

Ez a blog (villanynapló) a mindennapjaimról, a gondolataimról, a kalandjaimról szólnak. Na meg a véleményemről. Kb. olyannak képzelem, mint ha Adrian Mole és Bridget Jones Budapesten élnének tévedésből és ebből még naplót is kellene írniuk.

Friss topikok

Linkblog

Lelki élet harmincon túl, avagy „Ember embernek farkasa”

2009.11.25. 14:39 Franky Carpenter

 

Érdekes módon a reggeli munkába járás közben szoktam lelki életet élni magammal, valószínűleg azért, mert máskor erre nincs idő. Feltuszkolom magam a buszra, bekapcsolok a fülemre valami zenét és jönnek is a gondolatok.
Úgy néz ki, hogy máris elért a novemberi depresszió. Nincs túl jó kedvem mostanában, még szerencse, hogy ezt jól álcázom. Hát a buszon körülöttem nyomorgók savanyú fejétől sem vidul fel az ember fia, és a mellettem álló csaj is ma reggel olyan felháborodottan nézett rám, mintha nekem bizony jó lenne az ő orbitális méretű seggéhez dörgölőzni. Még jó, hogy vastag a kabátom. Ment volna el inkább műholdnak (mármint a csaj). Vagy járna taxival. De ez most nem tartozik szorosan a témához…
 
Igazából olyan eszeveszett rossz kedvem nincs is, csak a szürke hétköznapok gyötörnek meg.
Beérve a munkahelyemre általában vidámság fogad és a sok vicceskedés kihozza belőlem a jobbik(?) énemet. Mindig mindenből viccet bírok csinálni és általában elkerülöm azt, hogy más kárára tegyem. Természetesen a frivol témák élen járnak (mint minden rendes munkahelyen...) és itt nem is vallok szégyent.
Hiába, no: inkább elméleti szakember vagyok… :)
De ez igazából csak álca, mert valójában nem ilyen vagyok. És itt jön az a kérdés, hogy akkor milyen is vagyok valójában? Hát most nincs kedvem ömlengeni magamról, asszem az majd egy másik szösszenet témája lesz. Ezért inkább másokról értekeznék.
 
A reggeli buszozás remek alkalom embertársaink megfigyelésére. Azt gondolom, hogy sokakról ránézésre megmondható a sorsuk, az életük, a saját kis nyomoruk. Mindig elgondolkodom, hogy vajon én 10-20 év múlva melyikükhöz fogok hasonlítani.
Persze nem ilyen egyszerű, hogy egy pillantással leírjunk valakit, de azért könnyen egy skatulyába pakolhatunk szinte bárkit. Vannak alap kategóriák: a lakótelepi ötvenes-dauerolt hajú-reklámszatyros Manyi néni, a félalkesz középkorú-kellően igénytelen-karbantartó/melós, a gyerekeket nevelő-lassan elszürkülő-elfonnyadó háziasszony (potenciális Manyi néni jelölt), a menőnek látszó értelmiségi-komplexusos-felvilágosult-nagyon magányos szingli, a világmegváltó-apu pénzén élő-tarisznyás egyetemista…stb.
Ha rajtam kívül más is játszik ilyen játékot reggelente, akkor gondolom én is bekerülök valamelyik kalapba. Kíváncsi lennék, hogy engem hová helyeznének el mások (így ismeretlenül), ránézésre szerintem az idióta hülyegyerek kategória büszke tagja lennék. Ennél azért több vagyok, mint valószínűleg azok is, akiket én egyszerűen besorolok valahová.
Ha jól tudom az emberi agy így működik, hogy mindent kategorizál és korábbi élményekhez, benyomásokhoz hasonlít, mert így gyorsabban dolgozza fel az ingereket. Ebből alakulnak ki az előítéletek is, ugyanakkor megkönnyíti az ember tájékozódását is. Tudni kell néha felülbírálni magunkat és beismerni, hogy tévedtünk. Ez az igazán nagy művészet.
Ha pedig nem megy, akkor életbe lép a következő alapvetés: „az élet kegyetlen és a gyengék elhullanak”.
 
A másik ami mindig eszembe jut az emberekről az az, hogy mennyire álszent álarc mögé bújnak. Mennyi konszolidált, „rendes” emberről derült már ki, hogy egy aberrált állat. És mennyi tip-top kis helyes nőről (pl. családanyáról), hogy egy utolsó, erkölcstelen, legalja ribanc.
Ez azért elszomorító, hogy hiába a nagy lózungok az emberiségről, meg az erkölcsösségről; rosszabbak vagyunk az állatoknál. Persze tudom én, hogy ez megint általánosítás és a többség nem ennyire durva. De senki sem szent, maximum annak próbál látszani.
Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha mindenki őszinte lenne és mondjuk kiírná az Iwiw-es adatlapjára, hogy pl. „két gyerekes családapa vagyok és kurvához is járok”… vagy: „32 éves, diplomás nő vagyok és nem mosok kezet szarás után”??
Azt nem hiszem, hogy jobb lenne a világ ettől, de mindenki sok energiát megspórolhatna és szembenézhetne saját magával. De lehet, hogy ettől azért mégis jobb lenne? Egy próbát megérne…
Félreértés ne essek: én sem vagyok szent. De vállalom magam és a tetteimet. És nagyjából ilyet várnék el másoktól is.
 
Uff!

Szólj hozzá!

Címkék: busz lelkizés álszentség lelki élet urbánus filozófia napi nyomor

A bejegyzés trackback címe:

https://amindennapokdiszkretbaja.blog.hu/api/trackback/id/tr961551623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása